×
Rólunk Szolgáltatások Kötélpálya Szállás Árak Ajánlataink Hírek Galéria Gyermekeknek Online foglalás
Facebook Kapcsolat Magyar

Egyesület

Az egyesület szolgáltatásának célja, feladata:

Az alapszabályban megfogalmazottak szerint az egyesület közreműködik a Csodaszarvas Tájpark üzemeletetése során felmerülő programokban: a természetközeliség jegyében a Tájparkban a tanösvény üzemeltetését segíti, a Tájparkon kívül a Rába, mint vizes élővilág, illetve az Őrség-Hegyhát természeti jelenségének bemutatásában közreműködik; a régi szakmák megismertetésének jegyében segíti a Tájpark kézműves udvarának működtetését, a Tájparkon kívül közreműködik gazdaságok, műhelyek látogatásában; a kultúra jegyében az egyesület aktívan részt vesz a rendezvények szervezésében, a nyári táborok kulturális tartalmának megtöltésében, Tájparkon kívül a környék nevezetességeinek, múzeumainak látogatásában.

Az egyesület fő célja a gyerekek természetközeliségén keresztül megismertetni a családokat nemzeti és helyi értékeinkkel..

Más intézményekkel történő együttműködés:

Az elsődleges célcsoportunkból adódóan az egyesületünk kiemelt partnerei az iskolák, könyvtárak, művelődési – és kulturális központok. Rájuk építve és velük kialakítva szervezzük a Tájpark adottságaira támaszkodó szolgáltatásokat és a Tájparkon kívüli programokat. A közreműködésünkkel jelennek meg elfelejtett szakmák, mesteremberek, alkotók és művészek. Együttműködünk egyesületekkel, művészeti alkotó csoportokkal, magánemberekkel és olyan vállalkozásokkal, amelyek segítik a Tájpark komplex szolgáltatását.

Partnerünk a Vasvári Múzeum az interaktív kiállításával; Pannon Helyi Termék Klaszter a termelők és a kézművesek tudásával; a Vasi Hegyhát – Rábamente Közhasznú Turisztikai Egyesület a promóciós és marketing támogatásával, programszervezésével; a Béri Balogh Ádám Néptáncegyüttes a sorozatos táncházaival; a Weking Egyesület a vízi túrák lebonyolításával; a Vén Gesztenye Csárda a gyermekek étkeztetésével; a vasvári, szentgotthárdi és körmendi könyvtárak a gyermekek integrálásával; a Nádasdi Hétdombi Íjász Egyesület a sorozatos íjász programok megtartásában; a zalaegerszegi és szombathelyi falumúzeum munkatársai a foglalkozásaikkal.

Egyesület adószáma: 18293807-1-18

Egyesület alapszabálya

Beszámoló a Kőszegi SOS gyermekfalu táboroztatásáról

Beszámoló 2012

Beszámoló 2013

Beszámoló 2014

Beszámoló 2015

Beszámoló 2016

Beszámoló 2017

 2015-től évente átlagosan 40-50 gyermek nyári táborozását szervezte és bonyolította az egyesület.

2018-ban 400 gyermek vett részt Vas megyéből a "Hulladék nem szemét" elnevezésű workshopunkon

 

Hírek, események

Pályázati felhívás Vas és Zala megyei általános iskolák részére Pályázati felhívás Vas és Zala megyei általános iskolák részére 2020.01.02.

További hírek, események

Pályázati felhívás Vas és Zala megyei általános iskolák részére Szilveszteri ajánlat 11.01-02-03 Z Á R V A ÁLLÁSLEHETŐSÉG 33.-34 heti DRÓTKÖTÉLPÁLYA NYITVA TARTÁS Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Egyesület tábora 07.03-07-ig

Körkereszt motívum:

A körkereszt a világot teremtő Isteni rend jelképe.

Címünk: 9777 Rábahídvég, 035/11. hrsz.|Telefon: 06 30 8700786|E-mail: info@csodaszarvastajpark.hu|Nyitva tartás: 09h - 19h|GPS: N 47° 4'2.129", E 16° 43'46.693"
developed by design2code
Az oldalon előforduló összes cikk, kép újraközléséhez, felhasználásához, más weblapokon való megjelenítéséhez legalább a szerző, illetve a weboldal szerkesztőjének beleegyezése szükséges.